Bóka János: “Lesz egy erős kommunikációs küzdelem és egy számháború”

Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter szerint az unió legutóbbi öt évének kudarcai abból fakadtak, hogy "az irányítást a brüsszeli intézmények határozzák meg, amelyek kivétel nélkül politikai intézménynek tekintik magukat". 

Szijjártó megfeszített internetes harcot kér a megafonosoktól a következő hetekre

A következő időszak startégiája: influenszerekkel az őrület ellen.

Öten adtak le főpolgármester-jelöltséghez szükséges ajánlásokat, de csak négyen maradtak állva

Karácsony, Szentkirályi, Vitézy és Grundtner mellett a négy napja feltűnt független, Vas Annamária is adott le íveket az NVI-nél, de őt végül elutasították.

Rétvári Bence: Az emberek nem háborút, hanem békét akarnak Európában

Rétvári Bence kiemelte: a kormánypárti jelöltek egyértelműen békepártiak.

Fresh stories

Today: Browse our editor's hand picked articles!

Magyar Péter: Orbánék nem olyan ostobák, hogy megöljenek

Magyar Péterrel egy lengyel lap készített interjút, ami során főleg Orbán Viktorról kérdezték a Tisza Párt alelnökét.

Karsai Dániel alkotmányjogi panaszokat nyújtott be, miután a Kúria elutasította az eutanáziás népszavazási kérdéseit

"A népszavazás mint a közvetlen demokratikus hatalomgyakorlás jogintézménye kiüresítéséhez vezetne, ha olyan népszavazási kérdés hitelesítését tagadja meg a Kúria, amelyből az Alaptörvénnyel összhangban álló jogalkotási megoldás is következhet" – írja az ALS-betegségben szenvedő jogász.

Vigyázz az AnyDesk letöltését kérő nyereményes telefonálókkal!

Nagy összegű nyeremény ígéretével próbálkoznak telefonos csalók - közölte a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete. Az intézet a honlapján közzétett figyelmeztetésben azt írta, újabb, az AnyDesket felhasználó csaló megkeresésekről kaptak bejelentéseket. A "csalási séma" változatlan, csupán a történet más, most a csalók

Navracsics Tibor: Magyarország jól használja fel az uniós pénzeket

Magyarország jól, a tagállamok közül az egyik leghatékonyabban használja fel az uniós pénzeket.

Szijjártó Péter: Célunk, hogy mielőbb Magyarországé legyen Európa egyik leginnovatívabb gazdasága

Tájékoztatása szerint a beruházás értéke 3,4 milliárd forint.

Vitézy Dávid leadta a fővárosi listáját is, amit ő vezet

A Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület és az LMP közös listájára politikusok mellett filmrendező és városi sétákat szervező szakember is felkerült.

Ekkora nyugdíj kell az új otthonfelújítási támogatás igényléshez

Így vehetik igénybe ki a nyugdíjasok az új otthonfelújítási támogatást, amivel jelentősen csökkenthető a rezsiköltség. 

Popular

Bóka János: “Lesz egy erős kommunikációs küzdelem és egy számháború”

Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter szerint az unió legutóbbi öt évének kudarcai abból fakadtak, hogy "az irányítást a brüsszeli intézmények határozzák meg, amelyek kivétel nélkül politikai intézménynek tekintik magukat". 

Szijjártó megfeszített internetes harcot kér a megafonosoktól a következő hetekre

A következő időszak startégiája: influenszerekkel az őrület ellen.

Öten adtak le főpolgármester-jelöltséghez szükséges ajánlásokat, de csak négyen maradtak állva

Karácsony, Szentkirályi, Vitézy és Grundtner mellett a négy napja feltűnt független, Vas Annamária is adott le íveket az NVI-nél, de őt végül elutasították.

Rétvári Bence: Az emberek nem háborút, hanem békét akarnak Európában

Rétvári Bence kiemelte: a kormánypárti jelöltek egyértelműen békepártiak.

Magyar Péter: Orbánék nem olyan ostobák, hogy megöljenek

Magyar Péterrel egy lengyel lap készített interjút, ami során főleg Orbán Viktorról kérdezték a Tisza Párt alelnökét.

Join or social media

For even more exclusive content!

Breaking

Politics

spot_imgspot_img

Subscribe

Celebrity
Lifestyle

Bóka János: “Lesz egy erős kommunikációs küzdelem és egy számháború”

Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter szerint az unió legutóbbi öt évének kudarcai abból fakadtak, hogy "az irányítást a brüsszeli intézmények határozzák meg, amelyek kivétel nélkül politikai intézménynek tekintik magukat". 

Szijjártó megfeszített internetes harcot kér a megafonosoktól a következő hetekre

A következő időszak startégiája: influenszerekkel az őrület ellen.

Öten adtak le főpolgármester-jelöltséghez szükséges ajánlásokat, de csak négyen maradtak állva

Karácsony, Szentkirályi, Vitézy és Grundtner mellett a négy napja feltűnt független, Vas Annamária is adott le íveket az NVI-nél, de őt végül elutasították.

Rétvári Bence: Az emberek nem háborút, hanem békét akarnak Európában

Rétvári Bence kiemelte: a kormánypárti jelöltek egyértelműen békepártiak.

Magyar Péter: Orbánék nem olyan ostobák, hogy megöljenek

Magyar Péterrel egy lengyel lap készített interjút, ami során főleg Orbán Viktorról kérdezték a Tisza Párt alelnökét.

Karsai Dániel alkotmányjogi panaszokat nyújtott be, miután a Kúria elutasította az eutanáziás népszavazási kérdéseit

"A népszavazás mint a közvetlen demokratikus hatalomgyakorlás jogintézménye kiüresítéséhez vezetne, ha olyan népszavazási kérdés hitelesítését tagadja meg a Kúria, amelyből az Alaptörvénnyel összhangban álló jogalkotási megoldás is következhet" – írja az ALS-betegségben szenvedő jogász.

Food & travel

Exclusive content

New Harvard Student Candidates Presented Minutes Before Results

Find people with high expectations and a low tolerance for excuses. They'll have higher expectations for you than you have for yourself. Don't flatter yourself...

The Hottest Wearable Tech and Smart Gadgets of 2021 Will Blow Your Mind

Find people with high expectations and a low tolerance...

New Soundboard from Bose Review: Pricing is Not Always the Only Criteria

Find people with high expectations and a low tolerance...

Best Places to Get Your Mexican Food Fix When You Visit Mexico City

Find people with high expectations and a low tolerance...

The Cliffs of Moher Reach 1 Million Visitors Every Year Since 2014

Find people with high expectations and a low tolerance...

Recent posts
Latest

Bóka János: “Lesz egy erős kommunikációs küzdelem és egy számháború”

Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter szerint az unió legutóbbi öt évének kudarcai abból fakadtak, hogy "az irányítást a brüsszeli intézmények határozzák meg, amelyek kivétel nélkül politikai intézménynek tekintik magukat". 

Szijjártó megfeszített internetes harcot kér a megafonosoktól a következő hetekre

A következő időszak startégiája: influenszerekkel az őrület ellen.

Öten adtak le főpolgármester-jelöltséghez szükséges ajánlásokat, de csak négyen maradtak állva

Karácsony, Szentkirályi, Vitézy és Grundtner mellett a négy napja feltűnt független, Vas Annamária is adott le íveket az NVI-nél, de őt végül elutasították.

Rétvári Bence: Az emberek nem háborút, hanem békét akarnak Európában

Rétvári Bence kiemelte: a kormánypárti jelöltek egyértelműen békepártiak.

Magyar Péter: Orbánék nem olyan ostobák, hogy megöljenek

Magyar Péterrel egy lengyel lap készített interjút, ami során főleg Orbán Viktorról kérdezték a Tisza Párt alelnökét.

Karsai Dániel alkotmányjogi panaszokat nyújtott be, miután a Kúria elutasította az eutanáziás népszavazási kérdéseit

"A népszavazás mint a közvetlen demokratikus hatalomgyakorlás jogintézménye kiüresítéséhez vezetne, ha olyan népszavazási kérdés hitelesítését tagadja meg a Kúria, amelyből az Alaptörvénnyel összhangban álló jogalkotási megoldás is következhet" – írja az ALS-betegségben szenvedő jogász.

Vigyázz az AnyDesk letöltését kérő nyereményes telefonálókkal!

Nagy összegű nyeremény ígéretével próbálkoznak telefonos csalók - közölte a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete. Az intézet a honlapján közzétett figyelmeztetésben azt írta, újabb, az AnyDesket felhasználó csaló megkeresésekről kaptak bejelentéseket. A "csalási séma" változatlan, csupán a történet más, most a csalók

Navracsics Tibor: Magyarország jól használja fel az uniós pénzeket

Magyarország jól, a tagállamok közül az egyik leghatékonyabban használja fel az uniós pénzeket.

Szijjártó Péter: Célunk, hogy mielőbb Magyarországé legyen Európa egyik leginnovatívabb gazdasága

Tájékoztatása szerint a beruházás értéke 3,4 milliárd forint.

Marketing