95 éve született Tass Olga, Pécs első olimpiai bajnoka

1929. március 28-án, 95 évvel ezelőtt született Pécsett városunk első olimpiai bajnoka Tass Olga, aki tornászként, majd később edzőként is komoly hazai és nemzetközi sikereket ért el, amiért nem csak a pécsiek, de minden magyar ember büszkeséggel gondolhat rá. Sportolói karrierjét, amely során négy olimpián vett részt és hat olimpiai érmet szerzett

Negyed évszázada nincs megegyezés, most újra asztalhoz ült a magyar és szlovák fél

Mindkét fél érdeke, hogy kölcsönös tiszteleten alapuló dialógus keretében kompromisszum szülessen a régóta húzódó ügyben.

40 éve nem látott fejlesztéssel indult a szezon a Balatonon

Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön.

Fresh stories

Today: Browse our editor's hand picked articles!

Pénzeső volt Sátoraljaújhelyen – 230 millió forint jutalmat osztottak szét a dohánygyárában

a leginkább kimagasló teljesítményt nyújtó munkavállalók kéthavi bérnek megfelelő összeggel gazdagodtak.

Sulyok Tamás köztársasági elnök és Jichák Hercog izraeli államelnök telefonon egyeztetett

A két államfő a beszélgetés végén kölcsönösen meghívta egymást hivatalos látogatásra – áll a közleményben.

Megépülhet a kikötő Balatonföldváron, mondja a bíróság

A Pécsi Törvényszék jogerős ítéletében elutasította a Mosolygó Balatonföldvárért Egyesület keresetét az épülő balatonföldvári kikötővel kapcsolatban. A döntés szerint a strand területén semmiféle olyan építkezés nem történik, mely jogszabályba ütközne – állapította meg ugyanaz a bíróság, mely az ügyben korábban már kétszer is döntést hozott. A kikö

Megnyílt a Nyugati pályaudvaron a felújított keresztaluljáró

Befejeződtek a Nyugati pályaudvar keresztaluljárójának felújítási munkálatai, mostantól az utasok előtt is nyitva áll a peronokat összekötő átjáró – tudatta honlapján a MÁV Csoport csütörtökön.

Közös EP-listán indul a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közleményben kiemelték, hogy Dobrev Klára DK-s EP-képviselő szerint hosszú távú, stratégiai megállapodást kötöttek.

Majka és a Tankcsapda is fellép Esztergomban az idei MCC Feszten

Idén is hangot adnak a tehetségnek augusztus 1. és 3. között.

Traffiboxokat telepítenek tíz kerületi helyszínre a gyorshajtók kiszűrésére

Önkormányzatunk a rendőrséggel együttműködve 10 kerületi helyszínre telepítene úgynevezett traffiboxot, ezek tervezését és engedélyeztetését megrendelte kerületünk – jelentette be Szaniszló Sándor. A tervek szerint az alábbi helyszínekre kerülnének ki a fix sebességmérő eszközök:Petőfi út 17.,Üllői út 483.,Nemes utca 119/C,Nagykőrösi út 23/A,Nefele

Popular

95 éve született Tass Olga, Pécs első olimpiai bajnoka

1929. március 28-án, 95 évvel ezelőtt született Pécsett városunk első olimpiai bajnoka Tass Olga, aki tornászként, majd később edzőként is komoly hazai és nemzetközi sikereket ért el, amiért nem csak a pécsiek, de minden magyar ember büszkeséggel gondolhat rá. Sportolói karrierjét, amely során négy olimpián vett részt és hat olimpiai érmet szerzett

Negyed évszázada nincs megegyezés, most újra asztalhoz ült a magyar és szlovák fél

Mindkét fél érdeke, hogy kölcsönös tiszteleten alapuló dialógus keretében kompromisszum szülessen a régóta húzódó ügyben.

40 éve nem látott fejlesztéssel indult a szezon a Balatonon

Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön.

Pénzeső volt Sátoraljaújhelyen – 230 millió forint jutalmat osztottak szét a dohánygyárában

a leginkább kimagasló teljesítményt nyújtó munkavállalók kéthavi bérnek megfelelő összeggel gazdagodtak.

Join or social media

For even more exclusive content!

Breaking

Politics

spot_imgspot_img

Subscribe

Celebrity
Lifestyle

95 éve született Tass Olga, Pécs első olimpiai bajnoka

1929. március 28-án, 95 évvel ezelőtt született Pécsett városunk első olimpiai bajnoka Tass Olga, aki tornászként, majd később edzőként is komoly hazai és nemzetközi sikereket ért el, amiért nem csak a pécsiek, de minden magyar ember büszkeséggel gondolhat rá. Sportolói karrierjét, amely során négy olimpián vett részt és hat olimpiai érmet szerzett

Április közepéig korlátozzák a vasúti forgalmat a Déli pályaudvar és Kelenföld között

Sok járat fővárosi végállomása módosul.

Negyed évszázada nincs megegyezés, most újra asztalhoz ült a magyar és szlovák fél

Mindkét fél érdeke, hogy kölcsönös tiszteleten alapuló dialógus keretében kompromisszum szülessen a régóta húzódó ügyben.

40 éve nem látott fejlesztéssel indult a szezon a Balatonon

Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön.

Pénzeső volt Sátoraljaújhelyen – 230 millió forint jutalmat osztottak szét a dohánygyárában

a leginkább kimagasló teljesítményt nyújtó munkavállalók kéthavi bérnek megfelelő összeggel gazdagodtak.

Sulyok Tamás köztársasági elnök és Jichák Hercog izraeli államelnök telefonon egyeztetett

A két államfő a beszélgetés végén kölcsönösen meghívta egymást hivatalos látogatásra – áll a közleményben.

Food & travel

Exclusive content

Things to Look For in a Financial Trading Platform Environment

Find people with high expectations and a low tolerance for excuses. They'll have higher expectations for you than you have for yourself. Don't flatter yourself...

New Harvard Student Candidates Presented Minutes Before Results

Find people with high expectations and a low tolerance...

The Hottest Wearable Tech and Smart Gadgets of 2021 Will Blow Your Mind

Find people with high expectations and a low tolerance...

New Soundboard from Bose Review: Pricing is Not Always the Only Criteria

Find people with high expectations and a low tolerance...

Best Places to Get Your Mexican Food Fix When You Visit Mexico City

Find people with high expectations and a low tolerance...

Recent posts
Latest

95 éve született Tass Olga, Pécs első olimpiai bajnoka

1929. március 28-án, 95 évvel ezelőtt született Pécsett városunk első olimpiai bajnoka Tass Olga, aki tornászként, majd később edzőként is komoly hazai és nemzetközi sikereket ért el, amiért nem csak a pécsiek, de minden magyar ember büszkeséggel gondolhat rá. Sportolói karrierjét, amely során négy olimpián vett részt és hat olimpiai érmet szerzett

Április közepéig korlátozzák a vasúti forgalmat a Déli pályaudvar és Kelenföld között

Sok járat fővárosi végállomása módosul.

Negyed évszázada nincs megegyezés, most újra asztalhoz ült a magyar és szlovák fél

Mindkét fél érdeke, hogy kölcsönös tiszteleten alapuló dialógus keretében kompromisszum szülessen a régóta húzódó ügyben.

40 éve nem látott fejlesztéssel indult a szezon a Balatonon

Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön.

Pénzeső volt Sátoraljaújhelyen – 230 millió forint jutalmat osztottak szét a dohánygyárában

a leginkább kimagasló teljesítményt nyújtó munkavállalók kéthavi bérnek megfelelő összeggel gazdagodtak.

Sulyok Tamás köztársasági elnök és Jichák Hercog izraeli államelnök telefonon egyeztetett

A két államfő a beszélgetés végén kölcsönösen meghívta egymást hivatalos látogatásra – áll a közleményben.

Megépülhet a kikötő Balatonföldváron, mondja a bíróság

A Pécsi Törvényszék jogerős ítéletében elutasította a Mosolygó Balatonföldvárért Egyesület keresetét az épülő balatonföldvári kikötővel kapcsolatban. A döntés szerint a strand területén semmiféle olyan építkezés nem történik, mely jogszabályba ütközne – állapította meg ugyanaz a bíróság, mely az ügyben korábban már kétszer is döntést hozott. A kikö

Megnyílt a Nyugati pályaudvaron a felújított keresztaluljáró

Befejeződtek a Nyugati pályaudvar keresztaluljárójának felújítási munkálatai, mostantól az utasok előtt is nyitva áll a peronokat összekötő átjáró – tudatta honlapján a MÁV Csoport csütörtökön.

Közös EP-listán indul a DK, az MSZP és a Párbeszéd

A közleményben kiemelték, hogy Dobrev Klára DK-s EP-képviselő szerint hosszú távú, stratégiai megállapodást kötöttek.

Magyar Hang: ismét nő lehet a kormányszóvivő

A lap úgy tudja, Vitályos Eszter lesz Szentkirályi Alexandra utódja a kormányszóvivői pozícióban.

Marketing